Ma kénytelen vagyok cigányozni egyet. Nem azért, mert szeretek, hanem mert előttem már megtette az Origo, és pár kommentelője. A portál mai lázálmának címe: "A magyar romák miatt aggódik Obama".
Megint a régi nóta, amivel 20 éve elérik, hogy mindegyik pógár utálja a rajta kívül létező összes másikat. Az újságíró bedob egy demagóg címet, és a sok félművelt ráharap, és elkezd cigányozni a fórumon. "Vezényszóra utálkozás" olyan furcsa népi játék idehaza, mint "fogócska nemzeti ünnepen", "kidobós buziparádén", "jelmezbál demonstráción" vagy az "alulról szerveződő adóteher-csökkentés". Magyar divat, nem is baj. Az viszont már más megvilágításba helyezi a történteket, hogy egyetlen megveszekedett, eltévedt szó sincs arról a cikkben, hogy kiért aggódik, remeg, f*sik Obama, de ez már senkit sem zavar. Sem az újságírót (jó címet adtam, sokan kattintanak bazz), sem a fórumozót (ne a cigányok miatt aggódjon, hanem a becsületes magyar emberek jövője miatt), úgy fest, csak engem zavar mérhetetlenül. Azt "mondta" (az új washingtoni nagykövetünk kis fülébe duruzsolta) ugyanis Obama, hogy "Magyarország számára az elkövetkező évtized legnagyobb kihívása a roma integráció lesz". Igaza van? Igen. Miért? Tudjuk mindannyian.
A cikk gondolatmenete úgy folytatódik, hogy Washington az utóbbi években többször jelezte: aggódik. Érdekes kérdés, hogy a szerző tudja-e, hogy az utóbbi években nem az aggódó Obama volt az elnök... Hogy jelezte-e valójában Washington aggodalmát? Biztosan. S hogy ennek mennyi jelentősége van? Semenyi. Ha tippelgetni kezdek, hány terrabyte telhetett be a Washingtonban feladott aggódó e-mailekkel világszerte, valószínűleg nem tudok elég nagy számot mondani. Nyilván kapott Pozsony a nyelvtörvény miatt, Kijev az oroszellenes felsőoktatási törvény miatt, Párizs a közelmúlt zavargásai miatt, Venezuela irányába meg már az adatforgalom is leépült, mert minden Chávez-fingást egy USA-aggódás követett. Legfeljebb arrafelé nem büszkélkednek vele.
De a népi játékok sora folytatódik a fórumon. Gyorsan eljutnak Obamától 56-ig. "Eszünkbe jut a nagy amerikai - magyar barátság elmaradása 56-ban." A hozzászóló persze nem csupán az útszéli mítoszokat ismeri, ő a politika, a diplomácia és a harcászat nagy ismerője is, aki szívesen vett volna egy nyílt amerikai - szovjet szkanderpárbajt a legfagyosabb atomkorszak kellős közepén, épp a mi fejünk felett. Ilyen barátok kellenek nekünk.